Rólunk

Szervezet

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) a hat önálló művészeti szakszervezetet összefogó Művészeti Szakszervezetek Szövetsége alapító tagja.

Az MZTSZ egyes kérdésekben az MSZSZ-szel közösen jár el, valamint a képviselet jogát esetenként az MSZSZ - re átruházza. Az MSZSZ keretein belül folyik a hat szakszervezet gazdálkodásának, szolgáltatásainak közös szervezése és teljesítése, hiszen így lényegesen célszerűbben lehet felhasználni a rendelkezésre álló személyi és anyagi adottságokat.

Az MZTSZ döntéshozó testülete a Küldöttgyűlés, amelyek tagjait a Választói Küldöttértekezlet küldöttei választják meg. A Küldöttgyűlés dönt a szakszervezet jövőbeni feladatairól, a végzett tevékenységről szóló beszámolóról, valamint megválasztja a szakszervezet elnökségének tagjait, a szakszervezet vezető tisztségviselőit.

Az MZTSZ ügyvezető szerve: az elnökség.
Tagjai: a tiszteletbeli elnök, az elnök, az alelnökök, az ügyvezető titkár, a szervező titkár, valamint három elnökségi tag.
A jelenlegi tisztségviselők megválasztására 2024.április 24-én került sor.

Az alapszervezetek a munkahelyi, a területi (jellemzően megyei), vagy a szakmai szerinti szerveződési elvek alapján jöttek létre. Itt működnek a szakszervezeti bizottságok, az eltérő elnevezésű és hatáskörű tisztségviselő, így az elnök, az elnökhelyettes, a titkár, a főbizalmi, a bizalmi.

Belépés

Letölthető belépési nyilatkozatok word formátumban:

Elnökség

Dr. Gyimesi László

Tiszteletbeli elnök

gyimesi.laszlo@mztsz.hu

Zenész, jogász. 1989. április 26. óta megszakítás nélkül töltötte be a főtitkári tisztséget.

1994-től egyidejűleg tölti be a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöki tisztségét, illetve 1997-től együttesen ellátta a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodájának elnöki teendőit is.

1989-től megszakítás nélkül képviseli a szakszervezetünket a FIM Zenészek Nemzetközi Szövetsége, több mint 60 ország zenész szakszervezeteit tömörítő világszervezet végrehajtó bizottságában. Évek óta részt vesz, több, az előadóművészek jogaival foglalkozó nemzetközi szervezet munkájában. Ezek mellett, többek között tagja a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, elnöke a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsnak, és szintén elnöke a 2012-ben önállósult Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

2019. áprilisától nem kívánta folytatni az aktív főtitkári tevékenységet, az alelnöki jelölést a szakszervezet átalakulásának segítése jegyében vállalta el.

Brieber János

Elnök

brieber.janos@mztsz.hu

Táncművész, balettmester, koreográfus. 1989. április 26. óta megszakítás nélkül alelnök.

A Magyar Állami Népi Együttes vezető táncosaként vonult vissza az aktív táncos pályától. A Magyar Állami Népi Együttesben a táncos feladatok mellett énekesi feladatokat is ellátott.

A Magyar Táncművészeti Egyetem docense, a néptánc tanszékvezető tanára volt, jelenleg az Egyetem professor emeritusa.

Szakszervezetünk képviseletében tagja a Művészeti Szakszervezet Szövetségi Tanácsának, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) Zenei- és Táncművészeti Jogdíjbizottságának, továbbá a Magyar Táncművészeti Főiskola szakszervezeti titkára.

Papp Tímea

Alelnök

papp.timea@mztsz.hu

Temesi Bertalan

Alelnök

temesi.bertalan@mztsz.hu

Dr. Dorogi Ákos

Ügyvezető titkár

dorogi.akos@mztsz.hu

Zenész családban Kaposváron született. Gimnázium után felvételt nyert a Zeneakadémia Jazz Zongora szakára, ahol Gonda János tanítványaként 1997-ben diplomázott, mint jazz zongoraművész - tanár. Zenészként sok neves zenekarral és előadóval játszott, és zenepedagógusként is dolgozott. A Pécsi Egyetem Jogtudományi Karán 2002-ben jogi diplomát szerezett. 2002 novemberétől – immár 17-éve - főállásban a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetében dolgozik, mint jogi előadó, jogi képviselő. 2006-ban jogi szakvizsgát tett, azóta, mint jogtanácsos a zenészek érdekképviseletének szolgálatában áll és emellett jogi feladatokat lát el és közreműködik az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület munkájában is, valamint jogi alapismereteket oktat a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete fenntartásában működő Kőbányai Zenei Stúdióban.

Fekete Krisztina

Szervező titkár

fekete.krisztina@mztsz.hu

1987-től 1991-ig a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult és szerzett középfokú színész végzettséget. 1988-tól főállásban a Táncművészek, Filmművészek és Színházművészeti Szövetség gazdasági vezető helyetteseként, 1992-től 1997-ig a Táncfórumnál szervezőként dolgozott. 1997. február 6-a óta megszakítás nélkül dolgozik szakszervezetünk főtitkára asszisztenseként. 1998-tól, a Kőbányai Zenei Stúdió iskolarendszerű képzésének megkezdése óta a mai napig, szervezi a Kőbányai Zenei Stúdió szakmai vizsgáit, továbbá elkészíti és elszámolja az iskola állami finanszírozásának valamennyi beszámolóját, statisztikáját, valamint a fenntartó MZTSZ adatszolgáltatását. 2006-tól, mint ügyfélkapcsolattartó szervezi és kezeli az MZTSZ Mobiltelefonos Flottáját, jelenleg közel kétezer előfizetővel. Kettő éves előkészítés után 2018-tól az OTP-nél vezetett alapszervezeti és központi számlákat elkülönített számlákká alakította. 2009-ben szakközgazdász felsőfokú végzettséget szerzett, marketing menedzser szakon.

Györgyfi Zsolt

Elnökségi tag

gyorgyfi.zsolt@mztsz.hu

Túri Lajos Sándor

Elnökségi tag

turilui@mztsz.hu

Tagozati elnökök

Györgyfi Zsolt

Intézményi tagozat elnök

Túri Lajos Lui

Szórakoztatózenészek tagozat elnöke

Molnár György

Szabadfoglalkozású előadóművészek tagozat elnöke

Felügyelő Bizottság

Wagner Gábor

Elnök

Rotter Oszkár

Bizottsági Tag

Makláriné Radics Eszter

Könyvvizsgáló

Küldöttgyűlés

  1. Balogh-Vitányi Mária

    táncos
    Hagyományok Háza
  2. Csányi László

    Magyar Állami Operaház
  3. Csikyné Reményi Eszter

    zenész
    Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
  4. Egri Ernő

    részlegvezető
    Honvéd Együttes
  5. Galgóczy-Boros Dóra

    énekes
    Nemzeti Énekkar
  6. Györgyfi Zsolt

    zenész
    Kodály Filharmonikusok Debrecen
  7. Illésfalvi Edit

    Duna Szimfonikus Zenekar
  8. Kiss Melinda

    Budapesti Operettszínház
  9. Korponai-Kiss Noémi

    Kodály Kórus Debrecen
  10. Lévai Péter

    Magyar Táncművészeti Egyetem
  11. Madarászné Vajda Éva

    zenepedagógus
    Budapest
  12. Maróthy Zoltán

    zenetanár - igazgatóhelyettes
    Kőbányai Zenei Stúdió
  13. Molnár Antal

    Magyar Állami Operaház
  14. Molnár György

    Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek
  15. Murvai Dénes

    Voxarte – Magyar Rádió Kórus
  16. Palotai István

    szórakoztatózenész
    Békés megye
  17. Puss Ferenc Gergely

    zenepedagógus
    Budapest
  18. Radics Tibor

    szórakoztatózenész
    Veszprém, Zala és Fejér megye
  19. Radványiné Novák Judit

    zenész
    Savaria Szimfonikus Zenekar Szombathely
  20. Rotter Oszkár

    táncos
    Magyar Állami Operaház
  21. Simon Áron

    Szegedi Szimfonikus Zenekar
  22. Szabó Krisztina

    zenész
    Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  23. Szilvási Zsolt

    zenepedagógus
    Debrecen
  24. Szőllősi Balázs Miklós

    zenepedagógus
    Szombathely
  25. Tóth Balázs Gábor

    hangszerész
    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
  26. Túri Lajos Sándor

    énekes
    Budapesti Szórakoztatózenészek
  27. Turpinszky Ágnes

    Magyar Állami Operaház
  28. Ungár István

    szórakoztatózenész
    Budapest–Pest megye
  29. Veres Attila

    Győri Filharmonikus Zenekar
  30. Weisz Gábor

    Művészetek Palotája